Pár napja találtam egy verset a fiókomban, milliónyi mappa között. Fogalmam sincs, hogy miért írtam, kihez szól, s egyáltalán mikor vetettem papírra. Lehet, hogy valahol már fenn van. De azért bemásolom.
"Igen, rólad szól és neked"
Mikor nem tudni, hol kezdődik a múlt,
s hol végződik a kezdet, tudom, hogy benned elvesztem.
Megharapott a semmittevés, az undormányos népi kór, ah,
vallomásos álszentkedés, ahol egyedül semelyikünk igaz.
Mert mit és a szó, ha ki nem bontható,
mit ér a betű villódzón arcomba, ha kétely, benned mit szólaltatnak.
Vak hízelgés szól a semminek? Fürkészvén e nyájat, de bágyadt?
Vágóhídra küldesz vagy áltatsz? Pedig tudom, te is az vagy: állat...
Türelem reszket az ágon, hol engem érezhetel,
kiváncsian búsulok a mába, hátha a horizonton észre veszel.
Addig is építek légvárat, hogy a hajó el ne menjen,
s higgyem, bevégeztetett a múlt, s küszöbön áll a kezdet.
